Közönséges háromujjú gyík

Reptilia → Squamata → Scincidae → Chalcides → Chalcides chalcides

Mamàlua

A közönséges háromujjú gyík ( Chalcides chalcides ) hosszú, kígyószerű testű gyík, amely teljes hossza akár 50 cm-t is elérheti, bár a legtöbb egyed 30–35 cm közötti.

A vékony farok a testhossz mintegy felét teszi ki. A fej kicsi, hegyes, és nem különül el élesen a test többi részétől. A szemek kicsik, elliptikusak, mozgatható szemhéjjal, a fej két oldalán pedig jól láthatóak a dobhártyák.

A hát színe a barnától a szürkéig változhat, néha zöldes árnyalattal vagy fémes csillogással, gyakran 9–13 vékony, sötét hosszanti csíkkal díszítve, bár ezek néhány egyednél hiányozhatnak.

Négy, erősen redukált végtagja van, mindegyiken három ujj található, amelyek járásra alkalmatlanok: tipikus mozgása a kúszás, hullámzó előrehaladás a talajon, mint a kígyók esetében. Rejtőzködő életmódja és álcázó színezete miatt a gyíkot nehéz észrevenni, különösen sűrű füves növényzetben.

Ez a faj mediterrán elterjedésű, az Ibériai-félszigettől Olaszországig, beleértve a nagyobb szigeteket és Északnyugat-Afrikát is.

Olaszországban főként a tengerparti területeken és a melegebb, alacsonyabban fekvő vidékeken fordul elő.

Savona tartományban főként a keleti tengerparti sávban és a Val Bormida területén található meg, tengerszinttől körülbelül 500 m magasságig.

Nyugat-Liguriában réteken, művelt földeken és vizes élőhelyek szegélyein él, feltéve, hogy elegendő füves takarás és napfény áll rendelkezésre.

A közönséges háromujjú gyík az alacsony, sűrű füves növényzettel borított élőhelyeket kedveli: sovány rétek, művelt földek, patakok, csatornák vagy mocsarak közelében lévő vidéki területek.

Bár napfényre van szüksége, a vizes élőhelyek közelsége is elengedhetetlen számára, mivel ezek biztosítják a kedvező mikroklímát a forró napokon.

A szántók és ugarok közötti szegélyzónák ideális feltételeket kínálnak a táplálkozáshoz, hőszabályozáshoz és a ragadozók elől való elrejtőzéshez, míg a laza talaj gyors menekülést tesz lehetővé veszély esetén.

Élénk és fürge faj, a közönséges háromujjú gyík rejtőzködő képességeit használja a ragadozók és az emberek elől való meneküléshez.

Aktivitási időszaka késő tavasszal kezdődik és késő őszig tart, ezt követően hosszabb téli nyugalmi állapotba vonul, mint a helyi gyíkfajok többsége, valószínűleg alacsonyabb hidegtűrése miatt.

Szeles napokon inaktív marad, inkább a nyugodt időszakokat és a mérsékelt hőmérsékletet részesíti előnyben.

Közvetlenül a téli nyugalomból való felébredés után párzik; a nőstények mintegy négy hónapos vemhesség után (július és augusztus között) 3–18 teljesen fejlett, önállóan életképes utódot hoznak világra.

A közönséges háromujjú gyík étrendjét elsősorban szárazföldi gerinctelenek és ízeltlábúak alkotják: aktívan vadászik rovarokra, például pókokra (Araneae), bogarakra, poloskákra, hártyásszárnyúakra, egyenesszárnyúakra és más apró állatokra, amelyek mérete körülbelül 15–35 mm között mozog.

Sokoldalú ragadozó, amely hozzájárul a rétek és szántóföldek gerinctelen állatainak szabályozásához.

Rejtőzködő életmódjának és álcázott mozgásának köszönhetően ez a faj gyakran elkerüli a természetes ragadozókat.

Ennek ellenére áldozatul eshet kígyóknak, például a zöld gyíkoskígyónak ( Hierophis viridiflavus ), a Coronella girondica -nak vagy a Montpellier-kígyónak ( Malpolon monspessulanus ), valamint ragadozó madaraknak, mint például a vörös vércse (Falco tinnunculus).

Az intenzív mezőgazdaság, a vegyszerek használata, az élőhelyek feldarabolódása és a síkvidéki környezet átalakulása további veszélyt jelent a faj helyi fennmaradására.

A közönséges háromujjú gyík egyik jellegzetessége a négy, rendkívül redukált végtag, amelyek mozgásra alkalmatlanok: a faj teljes mértékben megnyúlt testére támaszkodik a mozgás során, a kígyókra jellemző hullámzó kúszást alkalmazva.

Hosszú, törékeny farka könnyen leválik (autotómia): ha egy ragadozó elkapja, a gyík ledobja a farkát, így menekülhet, majd később visszanöveszti, bár az új farok kevésbé tökéletes, mint az eredeti.

Más olaszországi gyíkfajoktól eltérően a háromujjú gyík bizonyos mértékű ökológiai specializációt és nagyon specifikus mikroélőhelyekhez való kötődést mutat.

Nem mérgező.