Foltos szalamandra

Amphibia → Urodela → Salamandridae → Salamandra → Salamandra salamandra

Bisciabàggiu, Nèspuru surdu, Lajåza, Sirvèstru, Snèsctr, Ginèstru, Nespusùrdu

A foltos szalamandra az egyik legismertebb olaszországi kétéltű, köszönhetően rendkívül fényes fekete alapszínének, amelyet élénk sárga foltok vagy csíkok tarkítanak; ezek mintázata egyedenként és populációnként is jelentősen eltérhet.

A nőstények elérhetik a 28 cm-es teljes testhosszt, de általában mindkét nem 20 cm körül marad.

Feje kicsi és lekerekített, a feltűnő fekete szemek mögött két nagy parotiszmirigy található; ezek, valamint a durva bőrön elszórtan elhelyezkedő további mirigyek alkaloid típusú mérgező anyagokat választanak ki, amelyek védelmet nyújtanak a ragadozók, fertőzések és kiszáradás ellen.

Teste zömök és robusztus, négy rövid, erős ujjakkal ellátott lábbal, valamint mérsékelten hosszú farokkal, amely a hát színével megegyező.

Lárvakorban a szalamandra egységes barnás színezetű, fejének oldalán jól fejlett külső kopoltyúkkal és világos folttal a végtagok tövénél: az átalakulás (metamorfózis) során a kopoltyúk fokozatosan eltűnnek, és megjelenik a fajra jellemző mintázat.

Nem ad ki „éneket”, de veszély esetén rövid nyikkanásokat vagy csiripelő hangokat hallathat.

A foltos szalamandra Közép- és Dél-Európában széles körben elterjedt, az Ibériai-félszigettől a Kárpátokig és a nyugati Balkánig, szórványosan előfordul Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában is.

Olaszországban a Pó-síkságtól egészen Szicíliáig megtalálható, bár a legszárazabb vagy erősen urbanizált területekről hiányzik.

Savona megyében és Nyugat-Liguriában meglehetősen gyakori, különösen 200 és 1 000 méter közötti tengerszint feletti magasságban, de helyenként a tenger szintjéhez közeli élőhelyeken is előfordulhat.

A hűvös, nedves erdei élőhelyeket kedveli, például gesztenyésekben, bükkerdőkben, tölgyesekben és vegyes lombos erdőkben él, gyakran tiszta patakok, kis tavak, források vagy dús avar- és növényborítással rendelkező területek közelében.

Szívesen húzódik kövek, kidőlt fatörzsek vagy gyökerek alá, kihasználva az erdei mikroélőhelyek stabil páratartalmát.

Bár viszonylag alkalmazkodó, kerüli a túl nyílt vagy napsütötte területeket, ahol magas a kiszáradás veszélye.

Visszahúzódó faj, főként szürkületi és éjszakai aktivitással; esős vagy párás éjszakákon hagyja el rejtekhelyét, lassan mozogva az erdő talaján táplálék vagy pár keresése céljából.

Nem hajlamos nagy távolságokat megtenni, általában csak néhány métert távolodik el nappali búvóhelyétől.

Aktivitási időszaka általában februártól novemberig tart, de enyhe, esős téli időjárási anomáliák esetén télen is megfigyelhető.

A szaporodás korán, gyakran már februárban megkezdődik: a hímek rituális harcokban vesznek részt a nőstényekért, hullámzó mozdulatokkal és testi kontaktussal közelítve hozzájuk.

A párzás során a hím spermatofórát helyez el, amelyet a nőstény belsőleg vesz fel a megtermékenyítéshez.

A spermiumok a spermatekában több hónapig is tárolhatók, lehetővé téve a késleltetett megtermékenyítést.

A nőstények ovoviviparok, vagyis a petéket belsőleg költik ki, és a több mint egy évig is tartható vemhesség után teljesen kifejlett lárvákat hoznak világra sekély, friss, oxigéndús vízben; egy nőstény 10–70 lárvát (általában 20–40-et) engedhet szabadon, amelyek körülbelül egy hónap alatt fejezik be az átalakulást.

Hegyi élőhelyeken gyakori a közvetlen születés: apró, már átalakult fiatalok születnek közvetlenül a nedves talajra.

A foltos szalamandra éjszakai ragadozó, amely a szárazföldi gerinctelenek vadászatára specializálódott: étrendjének nagy részét kifejlett rovarok és lárvák (bogarak, legyek, lepkék), földigiliszták, pókok és kisebb puhatestűek alkotják, időnként más erdei talajlakókkal kiegészítve.

A feltűnő, figyelmeztető színezés és a mérgező, kellemetlen ízű váladék miatt a foltos szalamandrának kevés természetes ellensége van, ezek ritka alkalmi ragadozók, mint a patkány (Rattus rattus), néhány madárfaj és esetenként kígyók.

Háziállatok (kutyák, macskák, tyúkok) néha megtámadhatják, de általában elállnak tőle a bőr mérgezősége miatt.

A fő veszélyek napjainkban az emberi tevékenységből erednek: közúti elütések, élőhelyek feldarabolódása és szennyezése, tüzek, valamint a mikroklímák változása mind hozzájárulnak a helyi populációk csökkenéséhez.

A foltos szalamandra számos népi legenda tárgya, köztük az a tévhit, hogy „tűzálló” vagy rendkívül mérgező az emberre. Valójában bőrváladéka alkaloidokat, például szamandarin és egyéb szteroid típusú toxinokat tartalmaz, amelyek képesek irritálni a nyálkahártyákat és az érzékeny bőrt, de emberre nem halálosak (az LD₅₀ – halálos dózis – kisemlősöknél 2–40 mg/kg, míg embereknél csak ritka, helyi allergiás reakciókat jegyeztek fel).

Ennek ellenére tanácsos kerülni a közvetlen érintkezést szemmel, szájjal vagy sebekkel az irritáció elkerülése érdekében.

A vadonban akár 20 évnél is tovább élhet; védett körülmények között több mint 50 éves példányokat is megfigyeltek.